Démonkapu

Tartalom:

A veterán Sir Ekrand Telmond Kyron paplovagja vezetésével, az inkvizíció csapata üldözőbe vesz, egy sötét kóborlónak nevezett boszorkánymestert. Aki lepaktált egy démonnal, nagy hatalomra szert téve. Nem sejtik milyen sötét terven munkálkodik. Meg kell szereznie egy ősi démoni ereklyét, ura parancsára. Mellyel képes kaput nyitni a külső síkra, olyan borzalmakat szabadítva a világra, melyet ezer éve nem láttak.

Démonkapu

Az éjszakai holdfényben vágtázó lovasok, szélsebesen haladtak felfelé, a hegyekkel körülvett sziklás úton. A lovak szügye már habzott az órák óta tartó vágtától. Tudták, hogy sietniük kell, mert  a boszorkánymester és élőhalottjai már valószínűleg betörtek a kolostorba. 

Rájöttek, hogy mit terves az őrült férfi. Meg akarja szerezni, Karos a valaha élt, rettegett démonúr fegyverét. Mely óriási hatalommal bírt, de nagyon veszélyes is volt egyben, mivel nem e-világ teremtményeinek készítették. Másik létsíkon kovácsolták, ismeretlen módszerekkel. Egy átlagembert hamar pusztulásba rontott, kiszipolyozva minden életerejét. Mivel elpusztítani nem lehetett, ezért a szerzetesek erős mágikus védelem alá helyezték, és megesküdtek, nem engedik, hogy halandó birtokába jusson a démoni ereklye. 

Felérve már látták, hogy elkéstek, lovak álldogáltak a nagy fenyőfa kapu előtt, mely nyitva állt. Belovagolva észrevették a halott szerzetesek testét a földön. A központi épülethez vették az irányt, leszálltak kimerült méneseikről. Időt nem vesztegetve nyomultak be, a nagy épület ajtaján. Elől ment vörös vértezetes parancsnokuk, utána a páncélos társai, a sort a bíboros, és a varázslónő zárta. Fegyvereiket kivonva, sietős léptekkel haladtak, amerre a nő mondta. Ő érzékelte a démoni tárgy jelenlétét. 

Folyosókon, termeken keresztül, lépcsőket megmászva értek fel, egy nagyobb terembe. Közben a pusztítás nyomait tapasztalták, mindenhol halottak feküdtek vérbe fagyva. Legtöbbjüket meglepték, de valahol heves harcok dúlhattak. Néhol láttak egy-egy legyőzött élőhalottat is. Reménykedtek, hogy még időben érkeztek és megmenthetnek pár szerzetest.

Vulgron arca teljesen el volt torzulva, már alig hasonlított egykori énjére. Szeme vérvörösen izzott, aki belenézett mérhetetlen félelem lett úrrá rajta. Agyarai és karmai nőttek, hátán denevérekhez hasonló szárnyak feszültek. Egész teste izmoktól duzzadt. Átadta az irányítást a testében megbújó démonnak. 
Karjával összeroppantotta az egyik áldozata torkát. Már csak hárman voltak életben a szerzetesek közül, a rendmester és két társa. A megmaradtak a falhoz szorulva, félkört alkotva védekeztek botjaikkal, melyek kék fénnyel ragyogtak. A rendmester nem harcolt, erősen koncentrált, fenntartva egy fényes védőmezőt, mely nem engedte, hogy túlvilági lényeg megközelítsék őket. Körülöttük négy élőhalott harcos, lassan hátrált a zóna elől. A démon a kis csoport felé fordult, túlvilági tekintete a rend nagymesterét kereste. Szárnyait széttárva, vészesen közeledett. Ekkor rohant be két élőhalott harcos.

-        Urunk! Lovagok közelednek hozzánk a lépcsőkön felfelé!

-        Minden áron akadályozzátok meg, hogy bejussanak! Menyetek mindannyian, majd én elbánok a maradék szerzetesekkel! – mordult rájuk félelmetes hangján.

Az élőhalottak sorban kihátráltak, és sietve elindultak, hogy szembeszálljanak az inkvizíció embereivel. A sötét kóborló agyarait kivillantva, fordult a három ember felé.

-        Nem jöhetsz közelebb démonfajzat! – ordított rá a rend vezetője.

Érezte, hogy igazat mond, és nem tud közel férkőzni hozzájuk. Felkapta a földön heverő egyik lándzsát, és óriási erővel a védőmezőt fenntartó férfi felé hajította. Két társa megpróbálta hárítani, de nem sikerült. A fegyver keresztülszúrta a szerencsétlent, a falhoz szegezve. Felordított a szerzetes a fájdalomtól, abban a pillanatban kihunyt a fényes mező.

-        És most széttéplek titeket, halandók! 

Azzal a levegőbe emelkedett egy szárnycsapással, és támadásba lendült. A két talpon lévő szerzetes, kékesen fénylő botjával sikeresen hárította a fenevad támadását. Mágikus fegyvereikkel meg is sebezték a karját. Mit sem törődve a sérüléseivel harcolt tovább. Nem sokáig állhatták, a gyilkos erejű gyilkos csapásokat. Egyik támadásával, sikeresen felhasította karmával ellenfele hasát, kibelezvén a szerencsétlent. Az utolsó megmaradt szerzetes dühtől vezérelve, ordítva támadott rá. Fejen találta a démont, aki kénytelen volt hátrálni, az ütés erejétől megszédülve. Újabb és újabb elkeseredett támadást indított a lény ellen, mely folyamatos védekezésre kényszerült. A szerzetes emberfeletti ügyességgel forgatta a fegyvert maga körül, ám mégsem bizonyult elég gyorsnak. A démon mindkét kezével megragadta a botját, magához rántva a férfit, nyakon harapta, és hatalmas erővel a szemközti falnak vágta. Óriásit nyekkenve a padlóra esett és többet nem mozdult.

Ekkor vette észre a földön ülő, csukott szemmel összpontosító rendmestert. Sebe teljesen összeforrt, kezében egy kékesen világító kard jelent meg a semmiből. Tekintetét a démonra emelte, egyáltalán nem rémisztette meg a földöntúli vörös szempár. Felegyenesedett és hangosan odakiáltott.

-        Démonfattyú, most végzek veled, mert velem van a hitem, mely oly hatalmas, amit te el sem tudsz képzelni!

Mágikus kardját maga elé emelve, megrohamozta a szörnyeteget, és keresztülszúrta az alkarját. Ordítva, dühösen mart a szerzetes felé, de annak bőre az acélnál is keményebb volt, képtelen volt benne kárt tenni. 

A lovagok egy nagyobb terembe értek, mely ebédlőféle lehetett. Az asztalok mellett több halott szerzetes feküdt, és néhány elesett élőhalott. Kíméletlen harc dúlhatott, minden jel erről árulkodott. Valami legyilkolta ezeket a remekül képzett fegyverforgatókat, akik ismerték még a papi mágia egyes varázslatait is. Magukban az élőhalottakat legyőzték volna, bármenyire is veszélyes ellenfelek hírében álltak. A lovagok ék alakban törtek előre. A jobb oldalt a szomszédos terembe vezető lépcsőn, rohanó léptekkel közeledett az ellenség.

-        Védelmi alakzatba rendeződni! - kiáltotta a parancsnok.

Kört alkotva körülvették a két mágiahasználót, felkészülten várták az ellenséget. A rothadó testű harcosok kardokkal, buzogányokkal, és lándzsákkal a kezükben támadtak a lépcsőn lerohanva. Siren koncentrált és a földhöz ütötte botja végét. Tűzgömb robbant az élőhalott harcosok között. A detonáció ereje a földre lökte őket.

-        Most! – kiáltott Telmond.

Sebesen lendült támadásba, fénylő pengéjű lovagkardjával, a társai is vele tartottak. Elsodorták a feltápászkodó lángoló teremtményeket, végtagok repültek, testek dőltek el. A vörös páncélos férfi oroszlánként vetette magát a harcba. Lefejezte első ellenfelét, támadásának nem tudtak ellenállni. Szédületes sebességgel forgatta a fegyverét, az élőhalottak sorban hullottak el. A harc hamarosan eldőlt, az utolsó támadót is elpusztították a lovagok. Nem egyszerű fegyverforgatók voltak, hanem az inkvizíció legjobbjai. 

A csoport tovább folytatta az előrenyomulást, egyenesen fel a lépcsőkön. Egy folyosóra értek, mely egy nagy terembe végződött. Belépve szörnyű látvány fogadta őket. Szerzetesek holttestei feküdtek mindenfelé, megtalálták a rendmestert is. Megcsonkított, erősen megégett teste, a falba volt szúrva egy rövid karddal.

-        Oh istenem elkéstünk! – rázta a fejét a varázslónő.

-        Ismertem őt személyesen, nyugodjon a lelke békében. – mormolt el egy gyors imát Moren bíboros.

-        Merre van a démoni ereklye Siren? – kérdezte a parancsnok.

-        A folyosó után jobbra őrzik, egy erős mágiával védett helyiségben. Nem engedhetjük elszökni a fegyverrel, annak beláthatatlan következményei lennének.

-        Gyorsan, utánam mindenki, meg kell állítanunk a sötét kóborlót.

Vulgron démoni teste több sebből vérzett, a rendmester nagyon kemény ellenfél volt. De egy tüzes lehelet itallal sikerült fölé kerekednie, mikor megszűnt a koncentrációja eldőlt a csata. Aztán elkobozta a medálját. 

Most belehelyezte a rúnákkal borított acél ajtó középbe. A medál besüllyedt és felízottak a rúnajelek, zárak pattantak, a kerek ajtó, baloldalra elgördülve utat engedett a szobába. Bent mágikus fények gyulladtak fel sorban a falakon. Középen, egy szerzetest formázó ember nagyságú márványszobor állt, mely a két kezét előre tartván fogta a démoni fegyvert. Körülötte számtalan védő pentagramma. A démon nem tudott átlépni rajtuk, tudta, hogy a jeleket megtörni egyenlő lenne a halállal. A keletkező mágikus robbanás még az ő testét is elpusztítaná. Arckifejezésén a kétségbeesés lett úrrá, sejtette, hogy a lovagok hamarosan ideérnek. Gyorsan ki kellett valamit találnia. Ekkor váratlan dolog történt, a fegyver megszólította, mély túlvilági dermesztő hangon.

-        Ki vagy te halandó, aki egyszerre démon és ember is?

-        Vulgron vagyok és magamba fogadtam Selgont egy közdémont. Ketten irányítjuk e-testet. Urunk és parancsolónk Sigrasson a hatalmas, ő küldött!

-        Szóval úgy, tehát ki akarsz szabadítani a börtönömből?

-        Igen, de nem tudok belépni a terembe, a mágikus jelek nem engedik.

-        Nem is kell, hogy idejöjj, csak összpontosíts erősen és mond ki a nevem.

A sötét kóborló felemelte karmos kezét, és erősen koncentrálni kezdett, majd kimondta a nevet ’Karros’. A fegyver erős fénnyel felvillant, lassan emelkedni kezdett, átlebegett a védő pentagrammák felett, egyenesen a boszorkánymester kezébe simulva. Hosszúkard nagyságú fegyver volt, enyhén hajlított pengével, melynek külseje fogazott volt. Színe teljesen mat fekete, a keresztvasnál egy hüllőszerű vörös szemgolyóval. Markolata összefonódó, kínok közt szenvedő alakokat formázott. Azonnal érezte a fegyver mérhetetlen erejét, soha ehhez foghatót nem tapasztalt élete során. Végre a kezében tartotta a kapu megnyitásának kulcsát. Rohanó léptek, és fegyvercsörgés zaja zavarta meg az elcsodálkozó Vulgront. Csapdába került, innen nem volt kiút. Így hát a kardal a kezében szembefordult a támadóival.

/A teljes mű 18 A4 oldal terjedelmű! Mely megvásárolható 500Ft-ért!/ 

A Renegát

Tartalom:

Sherkad a renegát Shioni elit fejvadász a titokzatos éjbenjárók klánjából hátrahagyja társait. Szabotálva küldetését és úgy dönt nem lesz többé gyilkos végrehajtó. Ott nyújt segítséget ahol szükség van rá. Menekülni kényszerül, nyomában a társaival, akik parancsot kaptak az elfogására élve, vagy holtan. Útja során számtalan kalandban lesz része. Később társakra lel egy papnőre és egy barbár harcosra, akikkel együtt indulnak egy megtébolyodott sötét útra tért varázsló legyőzésére.

Ösztönei azt súgják, hogy a papnő rejteget valamit. Vajon bízhat bennük? Felfedheti nekik valós kilétét?

A Renegát

Sherkad reflexei mesze az átlag fölött voltak, a támadás villámgyors volt, neki még sem okozott problámát elhárítani a csapást. Rövidebb rurhjával Aaron nyaka felé vágott, meglepetésére alig érte el áldozatát, de sikerült megvágnia. Tudta, hogy nagyon jó harcos az ellenfele, de nem volt kedve játszani vele, ezért cselhez folyamodott. Elterelő támadást hajtott végre, majd kirúgta a támadója lábait, aki hanyatt vágódott nagy csattanással. Átszaltózott fölötte és közben belevágta rövidebb pengéjét a gyomrába. Aaron a földön feküdt láncinget viselt, de az ében fekete penge úgy vágta át páncélját akár kés a vajat. Elengedte kardja markolatát, és két kezét a testéből kiálló fegyverre szorította, hasából ömlött a vér, és szörnyű kínjai voltak.

-          Ki... ki vagy te? - nyögte elcsukló hangon.

-          Sherkad vagyok, Shioni éjbenjáró.

-          Éj... éjben járó azt hittem az csak gyerekmese.

-      Nem mese létezünk nagyon is. Bolondok voltatok mikor megtámadtatok. Az egész kontinensen nincs nálunk veszélyesebb fegyverforgató. A te utad e világon most véget ér.

Azzal kirántotta fegyverét ellenfele gyomrából, aki még utoljára felordított, majd elernyedt a teste, átadva magát a halálnak. Sherkad szétnézett, már csak egy ellenfél volt életben, az egyik fiatalabb harcos. Hátán feküdt körülötte nagy vértócsa, ami egyre terjedt. A fiú azt hitte a vágás célt tévesztett mely az ágyéka mellé hatolt, de szerencsétlenségére az pontos volt, és artériát ért. Egy perc alatt elvérzett, már az ájulás határán volt mikor még utoljára látta felé indulni gyilkosát. 

A fejvadász alaposan letisztogatta rurhját és ruarhját, rövidebb és hosszabb enyhén hajlított pengéit. A fegyvereit meteoracélból kovácsolták, egy nagyon ritka mágikus fémből, mely matt fekete színű volt, és szinte mindent képes volt átvágni. Ilyen anyagból készült lemezek borították a bőrvértjét is. Átkutatta a halottakat, pénzüket elvette, a hullákat pedig lehúzta az útról és elrejtette. Dobótőreit visszatette a helyükre felszállt gyönyörű fekete lova nyergébe. Beszippantotta a friss reggeli levegőt tüdejébe, és tovább indult az úton. 

Pár órányi lovaglás után pillantotta meg, egy völgyben a következő települést, ami egy kisvároska volt alig ezer lakóval.  A település neve Darma volt, főleg bányászással és favágással foglalkoztak a helyiek. A közeli patakban asszonyok mostak, a város bejáratánál gyerekek játszottak. Sherkad belovagolt a városba valami fogadó félét keresve. Hamar megtalálta, az egyik legnagyobb épület volt a maga három emeletével. Csak a templom volt magasabb tőle. A házak kicsi egyszintes épületek voltak, csak beljebb a városban lehetett látni pár nagyobb díszesebb villát, melyben tehetősebb kereskedők vagy a város régense lakhatott. A fogadóhoz lovagolt, fáradtan szállt le lováról. Azonnal egy istállófiú lépett hozzá.

-      Uram köszöntöm az Egyszarvú fogadójában! Néhány rézpénzért egy napig gondját viselem a lovának.

-          Üdvözöllek fiú, rendben van. De aztán ne okoz csalódást!

Nézet rá hideg tekintettel, úgy hogy a fiú összerezzent a jégkék szempártól. Azzal átadta a pénzt, magához vette hátizsákját és belépett a fogadó ajtaján. Mely fölött ott díszelgett az egyszarvú címer. Délfelé járhatott az idő, vagy tucatnyian ha voltak bent épp ebédjüket fogyasztván. Átutazók, kereskedők, zsoldosok és néhány helybéli. A fogadós köpcös bajuszos negyvenes éveiben járó kopaszodó alak épp italt szolgált ki a vendégeknek. Egy pillanatra rászegeződtek a szempárok, néhányan össze is súgtak egy félelf szőke harcos gondolhatták. Sherkad egyenesen a pulthoz ment határozott léptekkel.  A fogadós azonnal üdvözölte is.

-          Jó napot uram! Üdvözlöm, az Egyszarvú fogadóban! Mit adhatok önnek?

-      Üdv fogadós! Sült halat szeretnék enni rizzsel, meg valami finom levest is.

-          Valamint szobát is szeretnék kivenni egy éjszakára.

-          Ó nagyszerű uram az ebéd és a szoba együttesen olcsóbb.

Mosolyogva nyújtotta üres markát a félelfnek. Aki szintén elmosolyodott és belenyomta a kezébe a kért pénzt.

-    Máris adom a szobakulcsot, igen igen a 27 lesz a magáé, az ebéd fél óra múlva kész addig nézze meg a szobáját.

-         Rendben van köszönöm.

Azzal elindult felfelé az emeletre vezető lépcsőn. A fogadó meglehetősen nagy volt közel 40 lakrésszel rendelkezett. A szoba egyszerű volt, de tiszta. Egy ablaka volt melyen bevilágított a déli nap fénye. Bent egy ágy, a sarokban nagy kétajtós szekrény kis dolgozóasztallal, a földön egyszerű szőnyeggel és egy nagy dézsával a fürdéshez. Hátizsákját berakta a szekrénybe, levette lemezekkel borított bőrvértjét, alkar és lábszárvédőjét. Csak a fegyvereit hagyta magánál a hátán keresztben hordva, és a nyakában lévő rubint medált, melyet alaposan elrejtett. Megvizsgálta még az ablakot. A második emeleten volt és csak egy gyerek, ha beférhetett volna rajta.

Sarkon fordult bezárta maga mögött a szobát és lesietett a fogadóba. Leült egy üres asztalhoz rendelt magának egy pohár vörösbort és azt iszogatta, míg ki nem hozták az ebédjét. Közben hegyes füleivel mely az emberinél sokkal jobb hallást biztosított hallgatózni kezdett. Mindenféle számára érdektelen történetek kavarogtak, mire egyet kiszúrt a sok közül. Két helybéli beszélgetett, ami felkeltette az érdeklődését.

-      Mit szólsz hozzá, hogy a héten újabb két ember tűnt el a városból nyomtalanul.

-         Este látták őket utoljára és másnap reggelre nyomuk veszett.

-          Nem tudom, de elég hátborzongató, amik mostanában itt folynak, már lassan meg kell gondolni, hogy este kimerészkedjen-e az ember.

-          A városőrség teljesen tehetetlen, azok sem érik meg a pénzüket.

Fiatal szőke pincérlány hozta ki az ebédet Sherkadnak. Mosolyogva mérte végig a fejvadász szikár mégis izmos testét. Belenézett kék szemeibe, majd mikor távozni készült kacéran rá kacsintott, és csípőjét kihívóan ringatva távozott. Nem keltette fel a férfi figyelmét, de azért tetszett neki a nő reakciója. Az ebéd tényleg finom volt és frissen, üdítően hatott az utazásban megfáradt testére. Megitta borát és felment a szobájába, kiékelte az ajtaját nehogy meglepjék álmában. Az ablak elé pedig egy rézpénzt tett. Mivel befelé nyílt, így azonnal leesik, ha kinyitják. Azután lefeküdt aludni, de fegyvereit magánál tartotta. 

Már esteledett mikor kipattantak szemei, kipihenten ébredt. Fejében gondolatok kavarogtak. Tudta, hogy nem sokat időzhet a városban, de lelke izgalmak után sóvárgott. „Nos, itt az ideje egy kis éjszakai portyának, utána járok ennek az eltűnéseknek, akárki vagy mi is áll mögötte”. Felöltözött felvette páncélját alkar és lábszárvédőjét, felcsatolta fegyvereit. Bezárta szobája ajtaját, gyorsan megvacsorázott, majd elhagyta a fogadót. Kint már teljesen beesteledett csak a házakból kiszűrődő fények világították be az utcákat. Egy elhagyatottabb város résznél villámgyorsan felkapaszkodott egy közeli ház tetejére. Tetőről-tetőre hangtalanul ugrálva szökkent és közben figyelte mik történnek a város utcáin. Az emberek hazafelé tartottak megfáradva az egész napos munkából. Később az este folyamán kocsmákból részegek ténferegtek hazafelé. Néha-néha felbukkant a városi őrség őrjárata is. Mindenhol csend és nyugalom honolt az utcákon. Csak a kutyák acsarkodtak hangosan a kidobott moslék fölött. 

Jó pár óra eltelt, lassan visszaindult a fogadó felé, mikor furcsa dolgon akadt meg a sötétben is éles szeme. A város egyik félreeső sikátorából egy alak suhant emberfeletti sebességgel az erdő felé, cipelt valakit magával, aki már eszméletlen volt. Nem tétovázott sebesen követni kezdte a háztetőkön ugrálva, majd egyenesen be a sötét erdőbe. A lény lába nem érte a talajt, csak suhant a felszín felett hangtalanul. Sherkad már tudta nem közönséges halandóval lesz dolga. Szíve hevesen verni kezdett, a közelgő eseményektől izgalom lett úrra rajta. De követnie kellett ezt az árnyt, ami még nála is gyorsabban mozgott áldozatával együtt. A Darma melletti temetőbe tartott, és ott el is tűnt a sírok között. 

Meglepetten kereste a lény nyomait, infra látása mely egy nagyobb terem hosszáig terjedt sokat segített, ám vizsgálódásában megzavarták. Váratlanul ösztöne veszélyt jelzett, és villámsebesen elugrott a sírok között, fegyvereit kirántva harci állásba érkezvén. Ott állt vele szembe egy fekete hosszú hajú nő, fehér ruhában mely combjainál szakadt volt. Ajkáról friss vér csorgott, szemei túlvilágian csillogtak, és aki sokáig nézte azt megbabonázta látványa. Sherkad is érezte a mágikus veszélyt, jelzett neki a rubint medálja, ezért elkerülte a tekintetét. Meglehetősen kedves hangon szólalt meg a nő, vagy akármi is volt.

-      Miért követsz engem, félelf harcos? És miért nem nézel rám, tán undorodsz a látványomtól?

-  Engem nem fogsz tudni befolyásolni a tekinteteddel túlvilág szülötte. Miért cipelted azt az   embert magaddal? Még nálam is gyorsabban mozogsz mi vagy te?

Halkan felnevetett a lény.

-          Szóval úgy, tehát nem tudod, ki vagyok? És mégis utánam jöttél? A halandó nevem Miriam volt.  Alfasho leszármazottja vagyok, aki megajándékozott engem e csodás új élettel. Most már csak emberi vérrel táplálkozom. Sokkal erősebb és gyorsabb vagyok bárkinél. Két hete vertem tábort itt a közelben. Eddig senki sem sejtette, hogy itt vagyok. Ugye tudod, hogy nem lesz kinek a hallottakat elmesélned. - mosolyodott el. Szép fegyverek, de nekem azokkal nem tudsz ártani.

-          Majd meglátjuk te bestia, de én nem lennék olyan biztos ebben. A túlzott önbizalmad fogja a vesztedet okozni.

Földöntúli sikolyt hallatva kitátott szájjal, metszőfogait kivillantva lendült támadásba, előrenyújtott hegyes karmaival. Sherkad azonnal reagált rá rurhjával, sikeresen megsebezte a vámpír karját, viszont ruarhját nagyobbik fegyverét félreütötte és emberfeletti erővel taszította hátra. A lökéstől több métert repült a sírok között. Melynek akkora ereje volt, hogy különleges bőrvértje is csak tompítani tudta az ütést. Csattanva ért földet és öklendezni kezdett. Az élőhalott lenyalta karjáról a friss vért.

     /A teljes mű 16 A4 oldal terjedelmű! Mely megvásárolható 500Ft-ért!/